MENÜ

   

 

 

COELIS latin szó, jelentése: MENNYEI 

 

Minden vallás ISTENHEZ és ÖNMAGUNKHOZ vezet. Mivel európa népessége keresztény vallású, a SZENTHÁROMSÁGOT veszem alapul. De felhívom figyelmeteket, NEM A VALLÁS A LÉNYEG, HANEM MAGA A HIT. AMI BENNETEK LAKOZIK, KIVÉTEL NÉLKÜL MINDENKIBEN.

 

COELIS - SZELLEMI JÓGA A HITEN ALAPUL.

 

Nagyon sok ember önbizalom- és szeretethiányban szenved, ezért a félelem elhatalmasodott rajtuk és az életükön. Sötétben tapogatózva, a félelem rögös útját járják. A COELIS olyan megoldást kínál, mellyel a negatív gondolatokat semlegesítve, az elmében a félelem feloldódik, majd személyiségünk változásával (fejlődésével) elmúlik. Pozitív gondolkodással a szeretet megvalósul. Meg kell tanulnunk pozitívan gondolkodni és cselekedni.

 

MERT GONDOLATAINK ÉS ÉRZÉSEINK IRÁNYÍTJÁK SORSUNKAT.

 

Ez a késztetést jelenti, hogy előre haladjunk az életben és szellemileg, tudatilag egyre magasabbra emelkedjünk. Ha szeretettel imádkozunk és meditálunk, meghallhatjuk az isteni suttogást. Ez azt jelenti, van egy BELSŐ HANG, amely a helyes út felé irányít bennünket. Felfedi előttünk, hogy VAN egy SZEBB és CSODÁLATOSABB VILÁG.

Asztali nézet